Hamiltoni kampánynyitó beszéd
Kiadta:
Albert Lee
Kiadva: 1950. február 15., szerda
Ed Glover Hamilton főterén mondott beszédet, amelyet a rádió is élőben közvetített Greene megye területén.
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Greene Polgárai!
Két megyében már győzött az igazság, Monroe-t és Denfield-et már magával ragadta a déli lendület és megállás nélkül sodorja őket egy szebb jövő felé. Nagyon bízom benne, hogy Greene-ből is megkapom azt a felhatalmazást, amellyel közösen le tudjuk váltani George Taylor-t, és Cironiát egy új irányba kormányozzuk! Déli szívvel jöttem ide Önök közé, mondhatni itthon vagyok. Ha rám szavaznak, nem fogom hagyni, hogy a szegregációt, a szabad fegyverviselést és a halálbüntetést bármilyen módon betiltsák, vagy korlátozzák, hiszen akkor egész demokráciánkat sérelem éri! Védjük meg polgárainkat, védjük meg a demokráciát!
Sajnos úgy látszik, hogy progresszív ellenfeleim képtelenek tisztességes eszközökkel felülkerekedni, épp az imént olvastam egy megyei lapban, hogy irigykedek Cliff Bedroomra… Hát, nos, erre most mit mondjak?! Két előválasztási folyamat volt eddig, mindkettőn szavazatok ezreivel utasítottam magam mögé a szenátor urat. Ha itt valaki féltékeny valakire, akkor az nem én vagyok! Azt is olvastam, hogy rendkívül cinikus módon azt állítja Mr. Bedroom, hogy ők megelőzték a bolsevik veszélyt, de érdekességként említem meg, hogy arról már nem számol be, hogy ezt a veszélyt éppen ők okozták a Kalasnyikov-huzavonával. Mindegy, Önöknek is azt javaslom, hogy ne foglalkozzanak a duzzogó vesztesekkel, mert duzzogó vesztesekre nincsen szüksége a Progresszív Pártnak, pláne nem a nemzetnek! No meg kíváncsi lennék a Bedroom-Underwood paktumra is, amelyet Harold Trump csak úgy mellékesen említett meg egy választási műsorban, erről is mélyeket hallgat mindenki…
Elnökként pontosan az ilyen ügyek felszámolását tartom egyik fontos feladatomnak! A korrupciót és a politikai mocskolódást annak gyökereinél kell megragadni és eltávolítani! Ezt jelenti számomra a tiszta politika, a politikus ne arról legyen felismerhető, hogy akárhányszor kinyitja a száját, akkor hazudik, hanem arról, hogy a népet szolgálja! Én ezt a szolgálatot eddig elég jól elláttam Oakland-ben véleményem szerint, ezt kívánom folytatni országosan. Kérem, ebben legyenek segítségemre, szavazzunk együtt az új lendület és a tiszta politika programjáról!”
Clinton Record
0 0
vissza