Feebe Larson a National Observer lapjain fejtette ki véleményét a választási eredménnyel kapcsolatban, én pedig erre kívánok reagálni, amire a főszerkesztő áldását adta, amiért köszönetet szeretnék mondani. Az első és a legfontosabb egy választási vereségnél, hogy a vesztes feltárja azokat az okokat, amelyek felelősek a bekövetkezett sikertelenségért. De ismerni kell azokat a tényezőket is, amelyek a megválasztáshoz szükségesek. Ezek: kampány, személyiség, program, megvalósítás, tisztesség, vezetői képesség. Ha megnézzük ezeket a pontokat a kampányban, George Taylor és csapat mindezt abszolválta.
Folyamatosan kampányoltak, és a Bedroom szenátor által hangoztatott gerillakampány helyett Ed Mullins és köre a precíziós kampányt választotta. Kezdetben a nagy elektorszámú csatatérmegyéket, a kisebb csatatérmegyéket hódították el, ezt követték a kék területek. Az elnök személyisége is fontos faktor volt, a folyamatosan nyugodt Taylor nem vesztette el sose az önkontrollt, kézben tartotta az eseményeket. Hogy ne erodálja a saját népszerűségét, a keményebb támadásokat Bedroom ellen, amely a Reform Párt törzsszavazóinak szólt, mindig mások vitték be, az elnök ettől távol tartotta magát. Program terén gyakran hivatkoztak az elmúlt négy év „csendes és nyugodt építkezésére,” de jó ötletnek bizonyult az infrastruktúra felemlegetése, hiszen ezzel olyan megyékben is nyert Taylor, mint Clark vagy Perry, amely inkább a progresszívakhoz húznak. Mivel az elmúlt években a kormányzat valóban ért el sikereket, erre lehetett alapozni (megvalósíthatóság kipipálva), de folyamatosan hangsúlyozták azt is, hogy nem teljes a siker vannak elmaradások (tisztesség is kipipálva).
Ezzel szemben Cliff Bedroom azt a taktikát próbálta alkalmazni, amelyet az előválasztás során sikeresen alkalmazott: teljes pályás letámadás, a progresszív keménymag segítségével nyerni. De a kampánystratégák nagyon elszámoltak magukat: George Taylor nem egy előválasztási ellenfél volt, és a Reform Párt elnökjelöltjének fél éve volt felkészülnie Bedroomból, és amire Underwood, Rafter és Ed Glover képtelen volt, azt a hivatalban lévő elnök megtette: legyőzte a madisoni szenátort. Kezdetben aktív kampányt folytatott a progresszív jelölt egy jól sikerült konvenció után, de aztán stratégiailag érthetetlen és értelmezhetetlen dolgokat csinált: kampányolt Osborne és Denfield megyékben, két konzervatív bástyában, míg hagyta elúszni a keleti partot és a középnyugatot, aztán az északi erősségeket, Clarkot és Perryt. A programja szintén nem volt koherens, hiszen korábbi ígéreteit teljesen újakra cserélte, hogy megtartsa a mérsékelt liberális, urbánus szavazókat. De fő baj a jelölt személyisége és habitusa volt. A túlságosan sötét képet lefestő, néha valóban alternatív valóságban élő Bedroom. A kampányában azt kellett volna megmutatnia, hogy ő a változás embere, de csak Taylor antitézise lett. A vitákon pedig bebizonyította járatlanságát a szakpolitikai kérdésekben, így a választók azt sem hitték el, hogy Cironia válságban. Mindamellett komoly veszteségeket okozott, amikor maffiafőnökhöz hasonlította Taylort, illetve Hitlerhez hasonlította, sok mérsékelt voksot vesztett így. Kontraproduktív volt továbbá „ugató kutyákhoz” hasonlítani Taylor támogatóit, hiszen ezt az elnök kampánycsapata rögtön ellene fordította: Cliff Bedroom több millió ciront hasonlított kutyához. Ezek a tényezők mind arra mutattak, hogy személyében alkalmatlan az elnökségre, miközben a programja több kérdésben (például az adózásban) sokkal jobboldalibb, mint Tayloré. Egy elvégzett kutatás szerint egy skálán, ahol -3 a szélsőbaloldali és +3 a szélsőjobboldali, Taylor 0,1 ponttal centrista, míg ellenfele -0,4 ponttal balközép.
A progresszívak mozgalma válságban van, és ezt rövid úton meg kell oldaniuk, különben négy év múlva újra elvesztik az elnökségért folytatott harcot.
Thomas Mallone, a Markshilli Egyetem professzora, aki négy éve Frank Underwoodra, idén George Taylorra szavazott.
Feebe Larson a National Observer lapjain fejtette ki véleményét a választási eredménnyel kapcsolatban, én pedig erre kívánok reagálni, amire a főszerkesztő áldását adta, amiért köszönetet szeretnék mondani. Az első és a legfontosabb egy választási vereségnél, hogy a vesztes feltárja azokat az okokat, amelyek felelősek a bekövetkezett sikertelenségért. De ismerni kell azokat a tényezőket is, amelyek a megválasztáshoz szükségesek. Ezek: kampány, személyiség, program, megvalósítás, tisztesség, vezetői képesség. Ha megnézzük ezeket a pontokat a kampányban, George Taylor és csapat mindezt abszolválta.
Folyamatosan kampányoltak, és a Bedroom szenátor által hangoztatott gerillakampány helyett Ed Mullins és köre a precíziós kampányt választotta. Kezdetben a nagy elektorszámú csatatérmegyéket, a kisebb csatatérmegyéket hódították el, ezt követték a kék területek. Az elnök személyisége is fontos faktor volt, a folyamatosan nyugodt Taylor nem vesztette el sose az önkontrollt, kézben tartotta az eseményeket. Hogy ne erodálja a saját népszerűségét, a keményebb támadásokat Bedroom ellen, amely a Reform Párt törzsszavazóinak szólt, mindig mások vitték be, az elnök ettől távol tartotta magát. Program terén gyakran hivatkoztak az elmúlt négy év „csendes és nyugodt építkezésére,” de jó ötletnek bizonyult az infrastruktúra felemlegetése, hiszen ezzel olyan megyékben is nyert Taylor, mint Clark vagy Perry, amely inkább a progresszívakhoz húznak. Mivel az elmúlt években a kormányzat valóban ért el sikereket, erre lehetett alapozni (megvalósíthatóság kipipálva), de folyamatosan hangsúlyozták azt is, hogy nem teljes a siker vannak elmaradások (tisztesség is kipipálva).
Ezzel szemben Cliff Bedroom azt a taktikát próbálta alkalmazni, amelyet az előválasztás során sikeresen alkalmazott: teljes pályás letámadás, a progresszív keménymag segítségével nyerni. De a kampánystratégák nagyon elszámoltak magukat: George Taylor nem egy előválasztási ellenfél volt, és a Reform Párt elnökjelöltjének fél éve volt felkészülnie Bedroomból, és amire Underwood, Rafter és Ed Glover képtelen volt, azt a hivatalban lévő elnök megtette: legyőzte a madisoni szenátort. Kezdetben aktív kampányt folytatott a progresszív jelölt egy jól sikerült konvenció után, de aztán stratégiailag érthetetlen és értelmezhetetlen dolgokat csinált: kampányolt Osborne és Denfield megyékben, két konzervatív bástyában, míg hagyta elúszni a keleti partot és a középnyugatot, aztán az északi erősségeket, Clarkot és Perryt. A programja szintén nem volt koherens, hiszen korábbi ígéreteit teljesen újakra cserélte, hogy megtartsa a mérsékelt liberális, urbánus szavazókat. De fő baj a jelölt személyisége és habitusa volt. A túlságosan sötét képet lefestő, néha valóban alternatív valóságban élő Bedroom. A kampányában azt kellett volna megmutatnia, hogy ő a változás embere, de csak Taylor antitézise lett. A vitákon pedig bebizonyította járatlanságát a szakpolitikai kérdésekben, így a választók azt sem hitték el, hogy Cironia válságban. Mindamellett komoly veszteségeket okozott, amikor maffiafőnökhöz hasonlította Taylort, illetve Hitlerhez hasonlította, sok mérsékelt voksot vesztett így. Kontraproduktív volt továbbá „ugató kutyákhoz” hasonlítani Taylor támogatóit, hiszen ezt az elnök kampánycsapata rögtön ellene fordította: Cliff Bedroom több millió ciront hasonlított kutyához. Ezek a tényezők mind arra mutattak, hogy személyében alkalmatlan az elnökségre, miközben a programja több kérdésben (például az adózásban) sokkal jobboldalibb, mint Tayloré. Egy elvégzett kutatás szerint egy skálán, ahol -3 a szélsőbaloldali és +3 a szélsőjobboldali, Taylor 0,1 ponttal centrista, míg ellenfele -0,4 ponttal balközép.
A progresszívak mozgalma válságban van, és ezt rövid úton meg kell oldaniuk, különben négy év múlva újra elvesztik az elnökségért folytatott harcot.
Thomas Mallone, a Markshilli Egyetem professzora, aki négy éve Frank Underwoodra, idén George Taylorra szavazott.